Kicsit túlreagáltad a dolgot tény és való, de az is tény hogy nyakra-főre kapjuk a gólokat Kalinyin miatt... és több mint idegesítő, hogy még mindig játszik.
---
Valami változás kell, PP=nulla. Illetve még annál is rosszabb, mert mikor előnyben vagyunk és a védőink a kék vonalon adogatnak, én már fook, hogy mikor jön a turnover és ugrik ki egy-az-egyben az ellenfél csatára.
Úgy gondolom, hogy le kellene cserélnünk legalább az egyik edzőt a háromból, mert akik vannak már semmi újat nem tudnak kitalálni. Persze amíg ilyen pozitív a mérlegünk addig nem lesz váltás, semmilyen fronton. Merjük remélni, hogy most jön a szokásos két rossz hónapunk a szezon közepén, amikor kiszenvedünk azért pár győzelmet, de alapvetően rosszak vagyunk. Majd jön az all-star meccs utáni időszak, amikor feltámadunk és a hajrában megint jól megy a csapatnak.
Redden tegnap megsérült. Azt írják day-to-day. Kihagyhatna pár meccset, hogy Pottert kipróbálhassuk a helyette.
Azért leszögezném: imádom a csapatot!!! Tényleg fontosak nekem, de ami felbasz, az felbasz.
Ám úgy tűnik ez nem ide való, úgyhogy seráfütty, majd kikáromkodom magam máshol.
(és ezentúl csak akkor írok, ha minden rózsaszín lesz...)
pápá
Itt a direkt link: http://www.nhl.tv/team/embed.jsp?hlg=20082009,2,362
A 362 a meccs száma, ha átírod a böngésző címsorában (mondjuk 363-ra - STL-MIN meccs) akkor megtudod nézni a többi meccs összefoglalóját, anélkül hogy felmennél az nhl.com-ra és megtudd az eredményt előre.
Azér nem hiszem ám el, hogy nem szúr szemet a vezetőségben Kali-papa -10-e, meg Rózsi -7-je...
( csak a miheztartás végett: Staal: +4!!!, Mara: +1, Girardi: -1 /...de lesz*rom, mer akkor is Ő a király.../,
Redden: -2 /...de lesz*rom, mer akkor is egy lúzer... / )
Ja meg mostanság Duby is nagyon eltűnt, remélem ma behettrikkel)
Csak 2-1-ig láttam a meccset, nem gondoltam volna, hogy sikerül nyerni és mégis.
Orr nálam ötösre vizsgázott a meccsen, zaklatta rendesen Crosbyt, akit irritált is ez. Sőt első harmadban neki is akart menni Syndike, nagyon kemény volt.
Mára sztem ez a támadóják vérszegény lesz a habitantok ellen. Szükség lenne egy jó PK-re mert a Bellben mindent be fognak nekik fújni. Remélem O'Byrne ma játszani fog.
ugyanúgy mit bő egy hónapja 0-2 után büntetőkkel vertük a penst. henrik király 16. győzelme (ligaelső), gomez 400. assist. és mind a három büntetőnk bement méghozzá gyönyörűen. naslund, zherdev és sjos. sid kapott rendesen a meccsen, leütközte orr, prucha és staal is.
jó meccs volt. holnap habs.
a kaparása az tényleg, meg ráadásul a játékban se lenne rossz... csak egyik shift után a benchen, másik után a penalty boxban ül.. folyamatosan pk-ban lenni meg nem olyan jó dolog.
Váááááááá, én kurván csípem Évöri-t!!! Rajtam múlna, én HAZAhoznám és beb*sznám a
4. sorba Voros-sel (centerben), meg Orr-ral!!! Sőt ők lennének az első sorunk és szanaszétnák a ligát!!!
Úúúú...
pensblogon azt írják, hogy valszeg azért tiltotta el a liga, nehogy phaneuf összetörje.
ami - ismerve a két játékost - elég valószínű lenne, ha arra kerülne a sor.
avery egy pöcs. és igaz, hogy az ilyen típusúakra azt mondja az ember, hogy ha nálad játszik, szereted, de averyt akkor se szeretném.
Én kedveltem, míg hasznos játékos tudott lenni, Dallasban nem az. Szerintem vissza kellene vennie a hülyeségeiből, mert rövid úton kiteszik a csapatából. És nembiztos hogy máshol kap szerződést.
Egyébként jól megcsinálta a szerencséjét nyáron, elment nagy pénzért a ligautolsóhoz. Utólag örülök ennek, Dallasban nem lehet felhőtlen az öltözői hangulat, nálunk legalább nyugalom van.
A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.